Kedves Vendégeink, Barátaink!
2010. július 7-én megtartottuk a harmadik IKON kóstolónkat, mellyen részt vettek Koltai Lajos Filmrendező, Pataky Attila Rock énekes/EDDA Művek/ és a Lázár testvérek, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán Fogathajtó világbajnokok.
Valóban IKONOK!Kérdezhetnék, hogy miért?
Már hogyne lenne elég, de látni élőben, hogy miért is azok amik, mégis csak lenyűgöző, megérintő, megdöbbentő.
Ezen az estén ezen a Misztikus és Varázslatos estén megszületett a csoda, a Szeretet és a Barátság hatására.
Köszönjük, hogy mind a négyötöket Barátunknak tekinthetünk, és köszönjük a többi megjelent Barátunknak/ Krsko Tibi,Hantos Laci… mindenkit hadd ne soroljunk fel. Köszönjük!/ akik megtiszteltek jelenlétükkel és segítségükkel, hogy szépségeket alkothassunk.
Minden jót kívánunk!
Vanda és Attila
„Jó volt ott lenni”
Jó volt ott lenni, ránézni a barátokra, elfogadni a másik mosolyát, megölelni Őket.
Az öröm és az első kortyok után komolyra váltott a hangulat, izgatott pillanatok következtek, egymás reakcióit lestük, mindenkin érződött az új szerepkör váratlansága, izgalma, várakozása, hogy találkozunk az új borokkal, az új ízekkel, amit nekünk kell megítélni. A bor tulajdonságait megítélni nagyon komoly feladat, mert bizonyos tulajdonságai vetekednek az ember legegyszerűbb velejárójával, például az elvárt, alapvető tisztasággal.
Saját bort választani, amit majd később megmutathatunk és adhatunk a legközelebbi barátainknak, rendkívüli feladat, mert a számunkra fontos emberek – a barátok –, akiknek a kezébe kerül, ezek után mondhatnak rólunk ítéletet.
A választott bor ugyanis beszél, rólunk beszél, néha jobban, mint az írás. Ahogy barátkoztunk az újabb borok ízeivel, eszembe jutott egy Szabó Istvánnal készített filmünk, A napfény ízének alapgondolata, ahol a film a minket körülvevő tárgyak szerepéről és annak a történelem által diktált változásáról szólt. Azt próbáltuk elmesélni, hogy mennyire határozza meg az ember életét a környezet, melyben él, amit maga hozott létre, megpróbáltuk elmesélni, hogy miért választjuk meg tárgyainkat, egy képet a falon, egy csillárt, minden pici tárgyat, ami körül vesz minket azon asztalon, mely körül családunkkal ülünk, és fogyasztjuk naponta reggelinket, ebédünket. A tárgy – és ez egy kiskanál ebben az esetben – valaki által készült, valakinek a szeretete és szakmai hozzáértése hozta létre, és azt próbálta sugallni felénk, hogy amíg a kezünkben tartjuk, és a cukorért nyúlunk, a tárgy a levegőben eltöltött idő alatt is sugározza a szeretetet, vagyis örömet okoz számunkra. A bor is ilyen.
A készítőjének a szeretetét és hozzáértését hordozza, és ilyen az asztalra tett pohár is, melynek most a kóstolásnál élvezzük a bizalmát, azt a bizalmat, amivel befogadja az új nedűt, összegyűjti annak értékeit, majd kiengedi magából, mint egy jófajta szellemet, a megfelelő mértékben, mikor szájunkhoz emeljük és belekortyolunk.
A pohár is tudja, hiszen erre született, hogy a jó tulajdonságai csak a borral együtt, egymást elismerve érvényesül. A bor átölelni is képes, ezért olyan nehéz, amikor választunk, mert az olyan, mintha partnert választanánk hosszú időre, olyan partnert, akiben biztosak akarunk lenni, választ várunk tőle, elvárjuk tőle, hogy rossz időkben néha odabújhassunk a közelébe, és hogy a következő estéket együtt tölthessük, választ kapva a problémáinkra. A bor képes erre, igazi befogadó, mint egy régi-régi megbecsült családtag.
Jó volt körülnézni, látni másokon is az alapvető izgalmat, a döntés súlyát, látni Pataky Attilát, aki legszívesebben énekhangon tudta volna érzelmeit kifejezni, Hantos Lacit, akinek szakértelme és a borhoz való viszonya felülmúlhatatlan, a Lázár-testvéreket, akik koncentrálva és eltökélve próbálták megtalálni az igazit, és persze Wandát és Attilát, akik ketten ezt az estét és annak melegségét létrehozták. Dédelgetjük a bort, beszélünk hozzá, elfogadjuk üzenetét, és megilletődöttek vagyunk, mint az ember általában a nagy találkozásokkor.
Hamvas Béla írja „minden egyes bornak külön géniusza van. Ezek is mind maszkok. A maszkot a száj ismeri fel. Vannak nagy tehetségű emberek, csodálatos borkóstolók, akik a géniuszokat holtbiztosan felismerik.” Azt hiszem, ma este mi is közelebb kerültünk hozzájuk, és egy párat persze fel is ismertünk, melyet magunkban fogunk őrizni, legalábbis az ízeket, melyek ragaszkodó módon különböző érzékszerveinkben megbújva, hosszú időre velünk maradnak.
Koltai Lajos
A mellékelt linken egy kis ízelítőt adunk a rendezvényről:
http://www.tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=1444 http://www.heol.hu/galerialp/40816
A kóstolás eredményeit ( a finom borokat ) megkóstolhatják a Szépasszony-völgy Wanda Borházban.
2008 Zengő

- szinte vágyunk a pillanatra, hogy a felénk nyújtott aranyló pohárból az
Anyag garatunkon átbukdácsolva - szétáradjon testünkben - elnyerve
méltó jutalmát - egy szép emberi arc nyugtázó mosolyát - ez megérte!!
Koltai Lajos
2006 Cuvée

Az Istenben a teremtésben a földben és az égben, a szerelemben
a létezés örömébe vetett hit korlátlan boldogságát szeretnénk átadni
Önöknek, Nektek, ezen üveg bor ízében. Ebben társra leltem
Kerenszky Attila Barátomban és az Ő emberszerető,
jövendő teremtő fiatalos lendületében. Egészségünkre! Egészségetekre!
Pataky Attila
Zengő 2008
A BOR és a LÓ egymásra talál:
jó hangulatot hoz, értéket őriz, kultúránkat idézi,
kikapcsolódásra hív, gyógyír bajainkra, tükröt tart elénk.
LÁZÁR Vilmos LÁZÁR Zoltán
-
Ikon kóstoló
-
Ikonok17.jpg
-
Ikonok16.jpg
-
Ikonok15.jpg
-
Ikonok13.jpg
-
Ikon kóstoló
-
Kép 010.jpg
-
Ikon kóstoló
-
Ikonok11.jpg
-
Ikonok10.jpg
-
Ikonok6.jpg
-
Ikonok9.jpg
-
Ikonok8.jpg
-
Ikonok7.jpg
-
Ikonok5.jpg
-
Ikonok7.jpg
-
Ikonok4.jpg
-
Ikonok3.jpg
-
Ikon kóstoló
-
Ikonok2.jpg
-
Ikonok.jpg
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Ikon kóstoló
-
Kép 006.jpg
-
Kép 007.jpg
-
Kép 009.jpg
-
Kép 010.jpg
-
Kép 011.jpg
-
Kép 012.jpg
-
Kép 013.jpg
-
Kép 014.jpg
-
Kép 015.jpg
-
Kép 016.jpg

